- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A Royal Szállót, vagyis a Grand Hotel Royal-t az 1896-os milleniumi kiállítás vendégei részére építették, gondosan mérlegelt üzleti vállalkozásként. Az első jelentős változás: 1915-ben mozivá alakították át a nagytermet. A nagyterem ezután már soha nem vált újra a szálloda részévé, a Royal Apollónak, majd a háború után Vörös Csillagnak nevezett mozit használták. Az épület a második világháború alatt egy ideig a Gestapo székháza volt. A háborúban súlyos sérülések nem érték, felszerelése és berendezése azonban elpusztulhatott, mert egészen 1953-ig hivatalként használták. Újra szállodává alakították, 1956-ban viszont egész tetőszerkezete leégett, s jelentős károk keletkeztek az épületben. Ekkor következett be a második, sorsdöntő változás az épület történetében. Jelentősége megnőtt, mert ekkor már a híres dunaparti szállodasor egyetlen épülete sem áll. Ezért a kor reprezentatív igényű szállodájává kívánták alakítani. Janáky István, a rekonstrukció tervezője a belső térben teljesen újrafogalmazta az épületet, s saját korának téreszményét valósította meg benne. Ma már nem tudjuk, mennyi maradt meg az eredeti belső térből az 1956-os pusztulás után, a rekonstrukció azonban teljesen eltüntette az eredetit. Kiszélesítette az előcsarnokot, s azt galériával két szintre osztotta, véglegesítette a díszterem közlekedőrendszerének leválasztását a szállodáéról, a cour d’honneur-öket az elsőtől a negyedik emeletig áthidaló szárnyakkal kötötte össze, mely új értékes körúti szobákat eredményezett, javította a belső közlekedőrendszert, viszont az udvari szárnyak szobáinál jelentős értékcsökkenést eredményezett. Beépítette a tetőtereket, a körúti homlokzatról eltűntek a kupolák, azok helyét - mint Budapest oly sok más épülete esetében is - csupán a tető elszegényített, jellegtelenné tett kiemelése jelezte. Az 1957-ben megkezdett átépítés elkészültekor, 1961-ben 367 vendégszobával nyitják meg a szállodát. A Vörös Csillag mozi megnyitására korábban, 1959 karácsonyán már sor került, érdekességként Hársfa utcai bejárattal. Az időközben teljesen elavult, lepusztult szállodát 1991 őszén végleg bezárták, a visszakeresztelt Royal Apollo mozi még 1997 végéig még működött.
Az új Corinthia Royal Grand Hotel épületéről
Többszöri sikertelen kísérletet követően az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1997 folyamán a Corinthia Befektetés Magyarország Szolgáltató Kft. számára értékesítette a már öt éve üresen álló, teljesen lepusztult épületet. Kétfordulós nemzetközi tervpályázat alapján a KÖZTI Rt.-t bízták meg a további tervezési feladatokkal, a belsőépítészeti munkák tervezését a londoni székhelyű GA Design International Ltd. nyerte el. F: epiteszforum.hu
Erzsébet körút 41-53
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…