Ugrás a tartalomra

Óbudai Péter és Pál főplébánia templom

leguan küldte be January 23, 2012 időpontban
Hely/kategóriák

Barwick Keresztély Ignác, óbudai plébános és Genszky Simon óbudai bíró 1735-ben szorgalmazta, hogy az óbudai és békásmegyeri tized-bevételeket új templom építésére fordítsák. A terv pártfogókra talált, s a tized-bevételek elnyerésén és a plébánia négy szőlőjének jövedelmén kívül özv. Zichy Péterné  (Bercsényi Zsuzsanna) is jelentős összeggel támogatta az építkezés megkezdését. Óbuda mezőváros lakossága is a templomépítés mellé állt, adakozásából is gyűltek adományok. Végre 1744-ben kezdődött az építkezés.

Az építést Paur János György építőmester vezette a Zichyek és az óbudai elöljáróság által jóváhagyott saját terve szerint. Munkatársai Pfister András kőművesmester, Weingartner Lipót ácsmester, Linburg János György bádogosmester és Mayer János Mihály pesti kőfaragómester voltak. A három-boltszakaszos hajóhoz egy-boltszakaszos, belül íves, kívül a nyolcszög három oldalával záruló szentély csatlakozásával épült templom  1749-ben készült el.

A főkapu felett Szent Rozália domborművét látjuk, a szélső fülkékben Szent Sebestyén, illetve Szent Rókus szobra áll, míg az oromfal felső párkányán kétoldalt Péter és Pál apostoloké.

Cím

Bocskai utca
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok